Dogs vs Cats - társasjáték
2019.10.18.

így készültek a társasjáték illusztrációi

A Dogs vs Cats társasjáték grafikáinak tervezése elég különleges módon indult. A megrendelővel Máté vette fel a kapcsolatot a társasjátékhoz szükséges 3D figurák kapcsán, majd ezután kezdtünk el a címfelirat tervezéséről beszélgetni. Kiderült hogy az ügyfél Hawaii egyik szigetén lakik, Gábor pedig éppen egy másik szigeten nyaralt, így teljesen valószínűtlenül, de összejött egy személyes egyeztetés is.

Feladatok


Címfelirat

A feliratokat, valamint később elkészített illusztrációk hangulatát a borítót készítő Eldar Zakirov stílusa határozta meg. Első lépésben a már elkészült grafikához terveztük meg a címfeliratot, majd ehhez alkottuk meg a doboz nyomdai verzióját.


A borító Eldar Zakirov alkotása


Figurák tervezése és 3D megvalósítása

A doboz elkészítése után a játékfigurák megtervezése következett. Ezeknél a fő szempont az egyszerű gyárthatóság, felismerhetőség, könnyű kezelhetőség volt. Az egyszerű látványtervek, valamint az összegyűjtött referenciaképek alapján készültek el a 3D modellek.


Táblaillusztrációk elkészítése

A sakktáblára emlékeztető felület két oldalára a csatába vonuló kutya-, illetve macskaseregek kerültek. A két kép felét külön rajzoltam, bár a kép forgatható is, a kisebb fájlméret miatti könnyebb használhatóság miatt döntöttem így. Mindkét térfél ugyanabba az egy színbe fut ki, hogy szembefordítva illeszthetőek legyenek egymáshoz.

Az illusztrációkat nyomdai felhasználásra készítettük, ehhez a végfelhasználásnak megfelelően a kért fizikai méretre terveztem az anyagot, a gyártáshoz szükséges kifutókkal is számolva. Ehhez a grafikához a 600 DPI felbontást választottam.


Vázlat

A vázlatot digitális és hagyományos technikával vegyesen készítettem. A ceruzarajzot beszkennelve már számítógépen folytattam a munkát, így kiegészítve a nagyobb kontraszt és színfoltokat is fel tudom rakni a vázlatra.

Referenciafotók készítésével és gyűjtésével is segítettem a folyamatot. Ezek az egyenruhák megrajzolásánál, valamint a kutyák és macskák mozdulatainál nyújtottak hasznos segítséget.


Kidolgozás

Az illusztrációkat Wacom Cintiq 27QHDT érintőkijelzős táblamonitoron kezdtem, majd Wacom Cintiq Pro 32 táblamonitoron fejeztem be, és Clip Studio Paint program segítségével készítettem. 

Az illusztráció készítése során folyamatosan haladok a térben egyre közelebb lévő dolgok felé. Szinte minden esetben a nagyobb foltokból indulok el, így meghatározva a fontosabb fényes és árnyékos részeket, majd egyre részletesebben kidolgozom a felületeket.

A sok réteget nem szeretem, mert bizonyos mennyiség felett csak kavarodást okoz, és növeli a hibalehetőségeket. Ezért igyekszem mindig csak a szükséges minimumot használni. 

A kép festéséhez több saját ecsetet is összeállítottam, hogy a kívánt festményszerű hatást tudjam elérni.


Az alábbi rétegrenddel dolgoztam

  • Keretek -  a tipográfia elhelyezését és a kifutók méretét jelzi
    Ezt a réteget főleg a kompozíció elrendezéséhez használom, legtöbbször kikapcsolva hagyom.
  • Vázlatok
    Ezt a réteget a végső fázisban már lekapcsolom, de a kezdeti fázisokban ez alapján viszem fel a fő formákat és a nagyobb részleteket.
  • Szürke
    Ennek a rétegnek a bekapcsolásával ellenőrzöm a tónusértéket. Sajnos nem teljesen pontosan a tónust adja vissza, mert egyszerűen az RGB értékek átlagát veszi, de viszonyítási alapnak jó.
  • Előtér
    Közeli növények, tereptárgyak.
  • Különálló szereplők - egy réteg kutyánként, illetve macskánként
    A közelebbi kutyák, és macskák, valamint a közvetlen alattuk található növényzetet egy-egy rétegre helyeztem. Így a rajzolás során tudtam módosítani a kompozíciót.
  • Sereg
    A távolabbi seregek egy-egy rétegre kerültek rajzonként.
  • Háttér
    A felhőket, a távoli fákat, valamint a talajt egy rétegen rajzoltam meg.
  • Alap réteg
    A képre jellemző alapszínel töltöm ki.

Leggyakrabban használt eszközök

  • G-pen
    Alap kör ecset, vázlatnál a befoglaló formákat rajzolom meg vele.
  • Flat Color (G-pen alapján készítettem)
    Alap színező ecset, kisebb nyomáson a meglévő színeket is összemossa.
  • Basic Round (G-pen alapján készítettem)
    A Flat Colorhoz nagyon hasonló ecset, lágyabb kontúrokkal és erősebb összemosó hatással.
  • Impressionist (Saját készítésű ecset)
    Váltakozó irányú, méretű, fedettségű foltokkal kialakított felületet festek vele.
  • Gouache MOD (Saját készítésű ecset)
    Lágy, enyhén textúrázott, összemosott hatásokat készítek vele.
  • Oil Paint MOD (Saját készítésű ecset)
    Ecsetszerű textúrával, festett hatásokat készítek vele.
  • Stripes (Saját készítésű ecset)
    Szőr jellegű, festett hatásokat készítek vele.
  • Colored Pencil, Design Pencil, Charcoal és Pastel
    Textúrázott hatásokat készítek vele.
  • Blend (ezen belül többféle változat)
    Összemosásokhoz használom.

Cintiq beállítások


A projektben részt vettek

Pozsgay Gyula
vázlatok, illusztrációk, grafikai tervezés

Pozsgay Gábor
grafikai tervezés, nyomdai előkészítés

Vörös Máté
3D grafika