KK30 szuperhős képregény
2019.04.26.

így készült a KK30 születésnapi szuperhős képregény

Egy társaság azt a meglepetést találta ki barátjuknak, hogy harmincadik születésnapja alkalmából készíttetnek róla egy, a legfontosabb életeseményeit feldolgozó, vicces képregényt. Ahogy az lenni szokott, ez az ötlet az utolsó pillanatban érkezett, így a tervezésre és kivitelezésre, egyéb munkáink mellett, gyakorlatilag egy hétvégénk volt. Bevetettük hát szuperképességeinket, az összeszokott csapatmunkát, és a hipergyors rajzolást.

Alapok

A történet nem összefüggő, a rövid leírás, és az ehhez kapott fényképek alapján, valójában időrendben egymás után rendezett eseményeket sorakoztattunk fel. Az oldalpár felépítésénél klasszikus szerkesztéssel dolgoztunk, csak néhány kereteken átnyúló elem töri meg a panelek rendjét.

A képregényt nyomdai felhasználásra készítettük elő, a klasszikus amerikai szuperhős képregények méretében. Ehhez a mérethez 600 DPI beállítást választottunk, hogy a rasztertónusok is szépen megjelenjenek nyomtatásban.


Vázlat

A vázlatot digitális technikával vegyesen készítettem, a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt főleg a kapott fényképeket véve alapul. Ez az arcoknál volt igazán nagy segítség, hiszen valós, általunk nem ismert személyről kellett rajzokat készíteni.


Kidolgozás

Az képregényt Wacom Cintiq 27QHDT érintőkijelzős táblamonitoron és Clip Studio Paint program segítségével készítettük. Hogy tartani tudjuk az ütemtervet, a munkát úgy osztottuk fel, hogy a főszereplő tervezése közben Gábor, más kéregényhez már korábban felépített sablon alapján, összeállította az első oldal paneleit, beszúrta a szövegmezőket, és a megfelelő panelhez beválogatta az oda való fényképeket. Az első oldal alapjainak összeállítása után Gyula elkészítette a fekete vonalrajzokat, és ahol a kompozícióhoz szükséges volt, igazított a szövegbuborékok helyzetén. Közben Gábor elkészült a második oldal panelezésével, Gyula pedig visszaadta az első oldalt az alászínezéshez. Ezután újra csere, az alászínezett első oldalra felkerültek a fények, árnyékok, részletek, közben készült a második oldal alászínezése. A második oldal kidolgozása közben Gábor elkészült a nyomdai verzió alapjával, és az első oldal grafikájából tervezett egy borítót is. Miután a második oldal is készen állt, bemásoltuk a nyomdai anyagba, és készen is voltunk.

Legalábbis úgy gondoltuk, amíg valamelyik budapesti gyorsnyomda kevésbé gyakorlott alkalmazottja képtelen volt a megszokott kifutós nyomdai PDF anyagból dolgozni, így ismét nagyon gyorsan át kellett alakítani képpé, mert azzal már boldogultak. De láttunk már hasonlót…

A panelek készítése során első lépésben a háttér körvonalait húzom ki, majd az előtérben lévő szereplők és tárgyak körvonalait külön rétegeken. A körvonalakhoz létrehozom a megfelelő maszkokat, és megkapják az alászínezést is. Az alászínezéssel nem csak az alapszíneket határozom meg, hanem ez a réteg egyúttal gyorsan kiválasztható maszkként is működik a részletek kidolgozása során. Következő munkafázisban párhuzamosan dolgozom a kisebb vonalkázásokon, a színezésen, és az árnyékoláson.

A program rendkívül felhasználóbarát, legkedveltebb opcióim a “draft” és a “reference” rétegbeállítások, melyekkel töredék idő alatt lehet kiválasztani, hogy milyen felületen szeretnék dolgozni, mindezt anélkül, hogy váltanom kellene a rétegek között. Nagyon könnyen kezelhető, sokféle segédvonalat, vonalzót lehet létrehozni, egyszerűek a kitöltőminták, raszterminták, gradiensek is.


A rétegrend

Képregények esetében minden panel egy főcsoport, ezen belül a fontosabb kompozíciós egységeknek is külön csoportot hozok létre. A csoportok létrehozására saját akciót hoztam létre, mely egy kattintással létrehozza a szükséges rétegrendet. A hátteret, szereplők, vagy egyéb objektum csoportja alábbi rétegekből épül fel:

  • Szűrők
    Amikor valamilyen általános hatást, például enyhén szépia árnyalatú öregítést, szeretnék létrehozni egy teljes képkockán, az a megszokott módon megrajzolt panel fölé helyezett szűrőréteggel nagyon egyszerűen megvalósítható.
  • Felülfestés
    Olyan csillogás, fény, köd, por, effektus, ami a kontúrvonalakra is ráfed.
  • Körvonalak - csak fekete
    Az alakzatok fő körvonalai.
  • Vékony vonalak - csak fekete
    Vékonyabb kontúrok, sraffozások, vonalkázások. Ezt azért szoktam külön készíteni, hogy az alászínezésnél egyszerűbb legyen kitölteni a felületeket.
  • Automatikus effektusok
    raszterminták, sugarak, párhuzamos sraffozás, koncentrikus körök, egyéb minták
  • Részletek
    Különböző kisebb minták, feliratok, dekorációk.
  • Színezés
    Az alapszínektől eltérő színek, fények, árnyékok, átmenetek.
  • Alászínezés - Reference layer
    Maszkként is használható alapszínek.
  • Vázlat - Draft layer
    Ezt a réteget a végső fázisban már lekapcsolom, de a kezdeti fázisokban ez alapján viszem fel a fő formákat és a nagyobb részleteket
  • Panel alapszín

A teljes oldalt a fenti rétegrendből álló csoportokból építem fel. Egy oldal csoportjai a következő rétegrendet követik:

  • Szövegek
    Különböző szövegbuborékok, szövegek.
  • Vonalzók és segédvonalak
    A Clip Studio Paint rengeteg lehetőséget ad különböző egyenes, görbe, koncentrikus, párhuzamos, sugárirányú, perspektivikus segédvonalak alkalmazására. Ezeket általában külön rétegen kezelem (az egymással összefüggően természetesen egyen), ezek közül azokat kapcsolom be, amelyiket éppen használni szeretném.
  • Objektumok
    A korábban felsorolt rétegrenből álló rajzok.
  • Alap
    Az alap lapbeállítás tartalmazza a kifutót, vágójelet és egyéb nyomdai beállításokat, jelzéseket is.

Leggyakrabban használt eszközök

  • G-pen
    Alap kihúzó ecsetnek használom.
  • Soft és Hard Airbrush
    Lágy szélű foltokat festek vele.
  • Blend
    Összemosáshoz használom.
  • Fill
    Kitöltő eszköz, legtöbbször úgy használom, hogy más rétegeket is figyelembe vesz a kontúr meghatározásához.
  • Effect ecsetek
    Textúrák, sorminták kialakításhoz használom.
  • Selection
    Kijelölő eszköz, leggyakrabban úgy használom, hogy a referencia réteg alapján jelöljön ki.

Cintiq beállítások


A projektben részt vettek

Pozsgay Gyula
tervezés, előkészítés, vázlatok, kihúzás, színezés, szövegezés

Pozsgay Gábor
előkészítés, alászínezés, szövegezés